Felébredni a világodra

Eredeti megjelenés: Lion’s Roar magazin
Fordította: Gordos Lilla – Köszönjük! 🙂

A napod folyamán megállhatsz, szünetet tarthatsz a szokásos gondolataidban és felébredhetsz a körülötted lévő varázslatos és tágas világra. Pema Chödrön szerint a tudatosságnak ez az egyszerű és kiterjedt gyakorlata a legfontosabb dolog, amit az életünkkel megtehetünk.

A szemlélődésemnek az egyik kedvenc tárgya a következő kérdés: „Mivel a halál biztos, de a halál időpontja bizonytalan, mi a legfontosabb dolog?” Tudod, hogy meg fogsz halni, de nem tudod, hogy ténylegesen mennyi időd van felébredni a megszokásaid mintájának a gubójából. Nem tudod mennyi időd maradt az értékes emberi születésed potenciális lehetőségét megvalósítani. Tekintettel erre, mi most a legfontosabb?

Életed minden napján, minden reggelén megkérdezheted magadtól: „ Ahogy elkezdem a napomat, mi a legfontosabb dolog? Hogyan hasznosítom a legjobban ezt a napot?” Az én koromban egy kicsit ijesztő, amikor este az ágyban visszatekintek a napomra, és úgy tűnik mintha egy pillanat alatt telt volna el. Ennyi volt az egész nap? Mit csináltam a napommal? Tettem lépéseket, hogy közelebb kerüljek az együttérzéshez, a szeretethez és gondoskodáshoz, a teljes felébredésemhez? Nyitottabbá vált a tudatom? Mit tettem valójában? Érzem, hogy milyen kevés idő áll rendelkezésünkre és mennyire fontos, hogy hogyan töltjük el az időnket.

„A felébredt tudat létezik a környezetünkben, de valójában milyen gyakran lépünk vele kapcsolatba?”

Mi szolgálja legjobban a mindennapi életünket? Egyetlen rövid nap alatt mindannyian józanabbá, együttérzőbbé és lágyabbá válhatunk, minél jobban kapcsolódunk a valóság álomszerű minőségéhez. Vagy még mélyebbre eltemethetjük mindezeket a tulajdonságokat erősebben kapcsolódva a kemény, szilárd tudatunkhoz még inkább visszavonulva a saját gubónkba.

Minden alkalommal, amikor egy szokásos minta felerősödik, amely fogva tart bennünket vagy robotpilótaként érezzük magunkat, tekinthetünk erre egy lehetőségként, elégetni a negatív karmát. Ahelyett, hogy problémaként észlelnénk, tekinthetünk rá saját karmánk megéréseként, amely lehetőséget ad elégetni azt vagy legalábbis gyengíteni a karmikus hajlamainkat. Azonban ezt nehéz megtenni. Amikor észrevesszük, hogy csapdába estünk, hogy automata pilóta üzemmódban működünk, mi a következő lépés? Ez a központi kérdés egy gyakorló számára.

Az egyik leghatékonyabb eszköz, hogy a megszokott tendenciáink viharainak pillanatával dolgozzunk, hogy szünetet tartunk vagy rést hozunk létre. Megállhatunk, vehetünk három tudatos lélegzetet és a világnak lehetősége nyílik megnyitni bennünket ebben a résben. Teret engedhetünk a tudatunkba.

Mielőtt többet beszélnék a tudatos szünet tartásról vagy a rés létrehozásáról, hasznos lehet értékelni a környezetünkben már most jelen lévő rést. A felébredt tudat létezik a környezetünkben – a levegőben, a szélben, a tengerben, a szárazföldön, az állatokban – de valójában milyen gyakran érintkezünk vele? Elég hosszú időre húzzuk ki a fejünket a gubónkból, hogy megkóstoljuk, megtapasztaljuk azt? Hagyjuk hogy valamit kimozdítson bennünk, hagyjuk hogy behatoljon a konvencionális látásmódunkba?

Ha szánsz valamennyi időt a formális meditáció gyakorlásra – talán kora reggel – csend és tér lesz tapasztalható. A meditáció gyakorlása egy módszer a rés létrehozására. Minden alkalommal, amikor észreveszed, hogy gondolkodsz és a gondolataidat elengeded, rést hozol létre. Minden alkalommal amikor a lélegzeted kiengeded, rést hozol létre. Lehet, hogy nem mindig tapasztalod így, de az alapvető meditációs instrukciók tele vannak résekkel. Ha a gyakorlás idejét nem töltöd meg a fecsegő tudat aggodalmával, megszállottságával és hasonló dolgokkal, akkor lesz időd megtapasztalni a környezeted áldását. Csak ülhetsz ott csendben. Akkor talán maga a csend pirkad fel benned és a tér szentsége behatol.

„Bármit is csinálsz a varázslat, a szentség, a kiterjedt tágasság, a csend veled marad.”

Vagy talán nem. Talán már elkapott a munka, amit aznap meg kell csinálnod, a projektek, amelyeket még előző napon nem fejeztél be. Talán aggódsz valami miatt aminek el kell készülnie vagy el kellett volna már készülnie, vagy egy levél miatt amit éppen megkaptál. Talán elfoglal a kattogó, dolgos tudatod, vagy a határozatlanság vagy félelem érzése, a depresszió vagy a bátortalanság.

Mindannyiunk számára, a belezavarodás, bevonódás tapasztalata napról napra különböző. Mindazonáltal, ha kapcsolódsz a környezeted áldásához- a csend, a varázslat és az erő- talán az az érzés marad veled és azzal indulhatsz el a napodon. Bármit is csinálsz a varázslat, a szentség, a kiterjedt tágasság, a csend veled marad. Ha kapcsolatban vagy ezzel a nagyobb környezettel, az át tudja vágni a begubózott zárt gondolkodásmódodat.

Másrészről személyes tapasztalatból tudom, hogy milyen erős a megszokásokkal kondicionált tudat, elme. A diszkurzív tudat, az elfoglalt, aggódó, csapdába esett, elkülönült tudat erőteljes. Ez annál is inkább indokolja a legfontosabb dolgot; felismerni, hogy minden nap egy lehetőség és milyen könnyű ezt elpazarolni. Ha nem engeded meg a tudatodnak, hogy megnyíljon és kapcsolódjon közvetlenül a tapasztalatoddal, azzal ahol éppen vagy, könnyedén teljesen elborulttá, lemerültté válhatsz. Teljesen csapdába eshetsz és zavarodottá válhatsz az életed részleteitől attól a pillanattól kezdve hogy reggel felkelsz egészen estig, amíg el nem alszol.

Annyira fogságba ejthet az életed tartalma, az apró részletek, amelyek a napodat alkotják, önmagában a feladatokban elnyelve, hogy végül az áldás a varázslat, a csend és a tágasság kimenekít. Soha nem jössz ki a gubódból, kivéve amikor a zaj már annyira hangos, hogy nem tudsz rajta segíteni, de észreveszed, vagy valami megráz vagy megragadja a figyelmed. Akkor egy pillanatra kidugod a fejed és észreveszed, hű! Nézd ezt az eget! Nézd azt a mókust! Nézd azt az embert!

A tizennegyedik századi nagy tibeti mester Longchenpa arról beszélt, hogy haszontalan és értelmetlen hangsúlyt fektetünk a részletekre, így ennek csapdájába esve nem látjuk azt, ami az orrunk előtt van. Azt mondta, hogy ez a haszontalan összpontosítás pillanatról pillanatra kiterjed majd folytonossággá válik és így napok, hónapok, akár egy egész élet is elmegy. Minden idődet a dolgokról való gondolkodással töltöd, összezavarodva a saját tudatod által, teljesen elveszve a gondolataidban? Ezt a szokást magam is jól ismerem. Ez az emberi valóság. Ezt ismerte fel Buddha és ez az, amit azóta minden élő mester felismert. Ez ellen teszünk lépéseket.

„Igen, de…”- mondjuk. Igen, de munkám, határidőm, végtelen mennyiségű e-mailem van, amire reagálnom kell, főznöm, takarítanom, ügyeket kell intéznem. Hogyan kellene zsonglőrködnünk mindazzal amit egy nap, egy hét, egy hónap alatt meg kell oldanunk, anélkül, hogy kihagynánk az értékes lehetőséget arra, hogy megtapasztaljuk valójában kik is vagyunk? Nem csak értékes emberi életünk van, hanem az értékes emberi élet értékes emberi napokból áll és azok az értékes emberi napok értékes emberi pillanatokból állnak. Nagyon fontos, hogy miként töltjük el őket. Igen, van munkánk, nem csak ülünk és meditálunk egész nap, még egy elvonuló központban sem. Valódi, szeszélyes kapcsolataink vannak, ahogy együtt élünk egymással, ami összecsiszol minket. Magunk elől elmenekülni, megszabadulni azoktól az emberektől akikről azt gondoljuk, hogy zavarnak bennünket, nem old meg semmit. A karmánk egy része, a dilemmánk egy része, hogy megtanuljunk dolgozni az érzésekkel, amelyeket a kapcsolataink hoznak az életünkbe. Ők adnak lehetőséget arra is, hogy a legfontosabb dolgot is elvégezzük.

Ha a reggelt a gondolataidban elveszve töltöd, azon aggódva, hogy milyen teendőid lesznek délután, máris elvesztegeted a lehetőséget minden résben, amit találhatnál és még csak az ebédidőnél sem tartunk. De ha a reggelt némi tágasság jellemzi, némi nyitottság a tudatodban és a szívedben, egy kis rés a szokványos elfogult kondicionáltságodban, előbb-utóbb elkezdi áthatolni a napod további részét.

Ha még nem vagy hozzászokva a nyitottság élményéhez, ha még nem kóstoltál bele, akkor nincs arra mód, hogy az a délutánod áthassa, befolyásolja. Másrészt, ha nyitottságot adtál egy lehetőségnek, nem számít, hogy meditálsz, számítógépen dolgozol vagy ételt készítesz, a varázslat ott lesz számodra, áthatolja az életed.

Ahogy mondtam, a szokásaink erősek, ezért bizonyos fegyelemre szükségünk van, hogy kilépjünk a begubódzódásunkból és befogadjuk a környezetünk varázsát. A szünet gyakorlata- a három tudatos légzés gyakorlása minden pillanatban, amikor észrevesszük, hogy elakadtunk – egy egyszerű, de erős gyakorlat, amelyet mindannyian bármely pillanatban megtehetünk.

„Csak szünet. Engedd meg az ellentétét az elfogultságnak. Hagyd, engedd el mint egy kipukkant buborékot.”

A szünet gyakorlata átalakíthatja az életed minden napját. Kinyitja az ajtót a hely szentségének, amelyben megtalálod önmagad. A tér hatalmassága, csendessége és varázsa felpirkad benned, ha hagyod a tudatod pihenni és csak néhány lélegzetet adsz a történetnek, amelynek a fenntartásába egyébként oly sok munkát teszel. Ha elég hosszú ideig tartasz szünetet, akkor újra kapcsolódhatsz pontosan ott ahol vagy a tapasztalatod közvetlenségével.

Amikor reggel felébredsz és még nem keltél ki az ágyból, még ha késésben is vagy, megtehetnéd, hogy csak kitekintesz, elengeded a fejedből a történetedet és veszel három tudatos lélegzetet. Csak légy ott, ahol vagy! Amikor mosogatsz, vagy kávét, teát főzöl, vagy épp fogat mosol hozz létre egy rést az állandóan párbeszédet folytató tudatodban. Vegyél három tudatos lélegzetet. Csak tarts szünetet. Engedd meg az ellentétét az elfogultságnak. Hagyd, hogy olyan legyen mint egy kipukkant buborék. Hagyd, hogy csak az egy pillanat legyen és aztán haladj tovább.

Az utadon vagy, hogy megtedd ami szükséges a nap folyamán. Lehet, hogy az autódban ülsz, vagy a buszon vagy éppen sorban állsz. De mindig meg tudod teremteni ezt a rést a három tudatos lélegzettel és azzal hogy pontosan ott vagy a tapasztalatod közvetlenségével, éppen ott amit látsz, azzal amit csinálsz, azzal amit érzel.

Egy másik hatékony módja a szünet gyakorlatának egyszerűen csak hallgatni egy pillanatra. A látás helyett legyen a hang, a hallás a domináns érzékszervi érzékelés. Ez egy nagyon erős módja annak, hogy átvágjuk a szokványos szemléletmódunkat, ahogy a világra tekintünk. Bármelyik pillanatban megállhatsz és hallgathatsz, kitartóan. Nem számít, hogy milyen hangot hallasz, egyszerűen csak létrehozol egy rést a kitartó, figyelmes hallgatásoddal.

Bármely pillanatban megteheted, hogy csak hallgatsz. Bármely pillanatban a teljes figyelmed a tapasztalatod közvetlenségére fordíthatod. Megnézheted a kezedet, ahogy a lábadon pihen, vagy érezheted, ahogy a feneked a párnán vagy a széken ül. Egyszerűen csak itt vagy. Ahelyett, hogy nem lennél itt, ahelyett hogy elmerülnél a gondolkodásban, a tervezésben és az aggodalmakban, ahelyett, hogy csapdába kerülnél a megszokásaid gubójába bezárkózva, elvágva az érzékszervi érzékelésektől, elvágva a pillanat varázsától, dönthetsz úgy hogy itt vagy a jelenben. Amikor kimész sétálni, tarts gyakran szünetet, állj meg és hallgass. Állj meg és végy három tudatos lélegzetet. Az hogy pontosan, hogyan teremted meg a rést nem számít. Csak találd meg a módját megszakítani az életed szokásos folyását ezekkel a gondolat mentes pillanatokkal. Még csak egy percig sem kell hogy tartson, lehet ez nem több mint egy lélegzetvétel, egy másodperc. Szúrjunk be, hozzunk létre réseket. Amint ezt megteszed, megtapasztalod, hogy milyen óriási az ég, milyen tágas a tudatod.

Amikor dolgozol nagyon könnyen bedarálódhatsz, különösen a számítógépektől. A számítógépeknek módjukban áll hipnotizálni téged, azonban lehet egy időzítő a gépeden, amely emlékeztet arra hogy tarts szünetet. Függetlenül attól, hogy mennyire köt le a munkád, mennyire darál be téged, tarts szünetet, engedd meg megjelenni ezt a rést. Amikor a megszokott szokásaidhoz kötődsz, ne problémaként tekints rá; engedd meg ezt a rést megjelenni.

Amikor teljesen belezavarodsz valamibe, és szünetet tartasz, a természetes intelligenciád bekapcsol és tudni fogod, hogy mi a helyes cselekedet. Ez a varázslat része: a természetes intelligenciánk mindig ott van, hogy tájékoztasson minket, mindaddig amíg megengedjük a rést, a nyílást megjelenni. Amíg automata pilóta üzemmódban vagyunk a tudatunk és az érzéseink által vezérelve, addig nincs jelen az intelligencia. Ez egy patkány verseny. Akár elvonulási központban vagy akár a Wall Streeten vagyunk, az a világ legforgalmasabb, legzavaróbb helyévé válik.

Tarts szünetet, kapcsolódj a tapasztalatod közvetlenségéhez, kapcsolódj az áldáshoz, és szabadítsd meg magad az én-központú gubódból, amely állandóan beszél hozzád, teljes megszállottsággal. Engedd meg a nyílást. Rés, rés, rés. Csak csináld újra és újra, engedj magadnak teret felismerni, hogy hol vagy. Tapasztald meg milyen tágas a tudatod, milyen tágas a tér, ami soha nem volt távol, csak figyelmen kívül hagytad.

„Engedj magadnak teret kapcsolódni a szent világ áldásával.”

Találd meg a módját a lassításnak. Keress egy módot a lazításra. Találj módot a tudatod lazítására és csináld gyakran, nagyon – nagyon gyakran, folyamatosan egész nap, nem csak akkor, amikor elakadtál, hanem állandóan. Gyökereiben, a fecsegő gondolatainkba zárva, folyamatosan bevonódva az állandó tervezésbe és aggodalmakba ez köt magunkhoz. Ez az énhez, az egóhoz kötődés felszíni megnyilvánulása.

Így tehát mi a legfontosabb dolgunk minden nap? Minden reggel, minden délután, minden este? Rést hagyni. Nem számít, hogy meditációt gyakorolsz vagy dolgozol, létezik egy alapul szolgáló folytonosság. Ezek a rések, ezek a megszakítások olyanok mint lyukak a felhőkön, mint lyukak a gubón. Majd ezek a rések kiterjeszthetők úgy, hogy az egész életedet áthassák, és a folytonosság már ne a fecsegő tudat folytonossága legyen, hanem inkább a nyíltság, a rés folytonossága.

De mielőtt elszállnánk a folyamatos nyíltság, a folyamatos rés eszméjétől, legyünk reálisak azzal kapcsolatban ahol éppen tartunk, ahol vagyunk. Először emlékeztetnünk kell magunkat, hogy mi a legfontosabb dolog számunkra. Aztán meg kell tanulnunk egyensúlyba hozni azzal a ténnyel, hogy munkánk van, amely arra késztet bennünket, hogy elmerüljünk az életünk részleteiben és egész nap a megszokott mintázataink gubójának fogságában tartson bennünket. Tehát találj módot rést teremteni, rendszeresen, gyakran és folyamatosan. Így teret engedsz magadnak kapcsolódni az éghez, az óceánhoz, a madarakhoz, a földhöz és a szent világ áldásához. Adj esélyt magadnak kijönni a gubódból.